|
AIK Solna
2010.02.20. 18:29
A svéd bajnokságról általában kevés információ jut el hazánkba, szurkolói kultúrájáról pedig még kevesebb. Sorozatunk mostani részében megpróbáljuk betölteni az utóbbi állításra vonatkozó űrt, és a messzi északra kalauzoljuk az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek Svédország legnépesebb táborának történetébe.
A svéd ultra- és huligánmozgalom a ’70-es, ’80-as években kezdte bontogatni szárnyait, bár kisebb csetepatékról már a huszadik század kezdetekor is beszámoltak az akkori újságok. Ez elsősorban a két fővárosi nagycsapat, az AIK és ősi riválisa, a Djurgarden híveinek volt köszönhető, akik már száz évvel korábban sem bírtak magukkal. Nagy különbség viszont, hogy a ma divatos pillangókés és boxer helyett ők még humánusabb eszközökkel, esernyőkkel és saját keménykalapjukkal csépelték egymást egy-egy derbi után...
Az északi szurkolói kultúrát nagyban befolyásolta Anglia közelsége, az első ultrák az angol mentalitás szerint kezdték megszervezni csoportosulásaikat. Ennek következtében sorra tűntek fel drapériák az arénákban - és nem csak focimeccseken! -, elsőként Göteborgban, majd szépen lassan jöttek a többiek: a Hammarby, a Helsingborgs és a Djurgarden szurkolói sem akartak kimaradni a jóból. Ekkor született meg az AIK legrégebbi formációja is, a Black Army, majd őket követte a Sol Invictus, aztán a legtöbb, nem csak ultrákat összefogó csoportosulás, az Allmänna Supporterklubben. Ez utóbbi később nevet változtatott, ma már Smokinglirarna néven találkozhatunk velük. A futballhuliganizmus sem ismeretlen fogalom Svédországban, a helyi keménymagok létrejötte alkalmat adott a renitens elemek stadionokba történő beszivárgására, akik azonban egy-két kivételes esettől eltekintve egészen a ’90-es évek végéig nem okoztak komolyabb fejtörést a rendfenntartóknak.
Stockholm három nagymúltú klubnak ad otthont, ezek közül a legtöbb szurkolót a belvárosi Solna körzet csapata, az AIK tudhatja maga mögött, amelynek hazai mérkőzéseit átlagban húszezer ember tekinti meg. Köztudott, hogy maga a svéd király is az együttes elkötelezett híve, aki gyakran családtagjaival izgulja végig kedvencei találkozóit. Az ezredforduló gyökeres változásokat hozott a szurkolói csoportok mentalitásában és megjelenésében. Minekután a honi csapatok egyre nagyobb hírnévre tettek szert a nemzetközi kupaporondon - az AIK például a BL-ben is szerepelt -, ezáltal az addig csak és kizárólag angol stílusjegyeket magukon hordozó ultracsoportokat Európa leghangulatosabb stadionjaiba szólította a klubjuk iránti hűség. Az angolszász szurkolói kultúrát egyre inkább felváltotta az Olaszországra jellemző TIFO magatartás, ami a Solna drukkereit is elérte. 2001 tájékán alakult az AIK TIFO, ami mind a mai napig a stadionon belüli koreográfiákért felel, de ekkor hívtak életre egy új ultraalakulatot is, amit egyszerűen csak Ultras Nord névre kereszteltek. A fanatikus drukkerek száma megközelítőleg négy és hétezer fő között mozog, ők azok, akik hamisítatlan északi hangulatot varázsolnak minden egyes hazai, illetve idegenbeli fellépés alkalmával. Legfőbb riválisuknak természetesen a másik két fővárosi egylet, a Djurgarden és a Hammarby aktivistáit tekintik, de sokszor kerülnek konfliktusba az IFK Göteborg híveivel is.
Ahogy az ultrák, úgy a huligánok is változtak, de nem éppen pozitív irányba. 1992-ben már létezett az első AIK huligánbrigád, a napjainkban is aktív Firman Boys, amely az eltelt időszakban komoly „hírnévre” tett szert, és ahol megjelenik az erőszak, ott számítani lehet komolyabb incidensekre. A svéd huligánszíntér 2000 környékén durvult el igazán, és nem kellett sokat várni az első áldozatra. 2002-ben egy 26 éves IFK drukkert rugdostak halálra a Firman Boys tagjai, ezzel a sajnálatos esettel a szerencsétlenül járt fiatalember lett Svédország történetének első áldozata, aki mérkőzés utáni utcai erőszak következtében hunyt el. Hiába a rendőri készültség, a fokozott ellenőrzések, az ökölharcra vágyók ugyanis mindig találnak megfelelő alkalmat és helyet egy kis bunyóra. A helyzet nem sokat javult az elmúlt évek során: a legsúlyosabb és legtöbb sérülttel, illetve letartóztatással járó összecsapásokat rendszerint egy AIK-Djurgarden rangadó előzi meg, a „harmadik félidőben” pedig nem az esernyő a legveszélyesebb fegyver. Furcsa, de nem csak a labdarúgás adja az erőszak táptalaját Svédországban, vannak akik egy jégkorongrangadón is képesek megfeledkezni önmagukról, és ezzel veszélyeztetik mások testi épségét. Mondanunk sem kell, hogy az AIK fanatikusai ebben is az élen járnak, de hála a szervezetten működő szurkolói csoportoknak, az utóbbi időben a legtöbb bajkeverőt sikerült kiszűrni maguk közül, csökkentve ezzel a balhék lehetőségének számát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ultraélet
